Íme, itt a követkető rész. Tudom, hogy sokára, de most volt időm felrakni. Jó olvasást! :)
----------------------------------------------------------------
Will már várt rám egy oszlopnak dőlve, keresztbe font karral. Mikor közelebb értem hozzá elakadt a lélegzetem, és ha jól hallottam az övé is. Te jó ég! Élőben, közelről, még tökéletesebb. És azok a szemek... Istenem! Mikor belenéztem gyönyörű szemeibe, a szívem megint kétszer olyan gyorsan kezdett el verni. Elvesztem szemeiben. Egy örökké valóságon keresztül tudtam volna így állni, és nézni őt.
- El... el kéne indulnunk, ha... ha időben vissza akarunk érni. - mondta.
A hangja olyan csodálatos volt! Olyan gyengéd, bársonyos.
- Rendben. Induljunk! - mondtam a megszokottnál vékonyabb hangon. Szépen lassan elkezdtünk sétálni egymás mellett. Próbáltam összeszedni magam, hogy tudjak valami értelmeset mondani. Nem sok sikerrel, de ekkor ő szólalt meg.
- Az előző sulidban sok barátod volt?
Ekkor kattant vissza minden a helyére. Barátok...Katy...
- Nem. Neked? - szedtem elő a mobilomat.
- Nem, nekem sem.
- Azt gondolná az ember, hogy egy ilyen jó srácra ragadnak a csajok.
Végiggondoltam, hogy mit mondtam és elpirultam. Will csak megmosolyogta ezt a kijelentésemet. Megálltam.
- Bocsáss meg, de el kell intéznem egy telefont.
Will biccentett beleegyezésképp.
Tárcsáztam Katyt. Rögtön felvette.
- Már azt hittem, sose fogsz hívni! - támadott le.
- Sajnálom, csak teljesen megfeledkeztem róla. Ha nem emlékeztetnek - itt Willre mosolyogtam - talán eszembe se jutott volna. Sajnálom.
- Megbocsátok, de ne forduljon elő többet, rendben?
- Rendben. De most mennem kell. Majd este hívlak.
- Oké, szia.
- Szia. - köszöntem el, majd leraktam.
Visszafordultam Willhez, aki épp egy fát tanulmányozott.
- Köszi, hogy emlékeztettél. Ha most nem hívom fel, legközelebb kinyír.
- Szívesen, máskor is. Megkérdezhetem, hogy ki volt, vagy ne kiváncsiskodjak?
- Megkérdezheted. Amúgy a legjobb és egyetlen barátnőm volt, Katy. Nagyon szeretem őt. Olyan, mintha a húgom lenne.
- Volt kedvenc órád? - kérdezte, miközben elindultunk. Erre hangosan felnevettem. Will értetlenkedő arccal nézett rám.
- Volt. - mondtam. - A torna órákat nagyon szerettük.
- Hm. Akkor biztos nagyon ügyesek vagytok.
- Azt hiszem, valami furcsa módon jár az agyunk, mert nem. Sőt! Kifejezetten ügyetlenek vagyunk.
-Hát ez tényleg fura. Akkor miért szeretitek?
- Mert mindig mindenben orra bukunk és ezért végigvihogjuk az órákat.
- Viccesek lehettek.
- Azok is vagyunk.
- Szívesen megnéztem volna egy olyan órát.
- Gondolom. Szerintem te is végigröhögted volna az egészet.
- Elképzelhető.
- Szerinted sok közös óránk lesz?
- Nem tudom, de elintézhetem, ha akarod.
- Oké.
Pár percig némán sétáltunk, aztán azt mondta.
- Azt hiszem, jobb, ha visszafordulunk, mert nemsokára besötétedik, és ha jól látom esni is fog.
Elindultunk visszafelé. Miközben mentünk, végig kérdezősködött. Mikor a ház elé értünk megállt velem szemben.
- Na jó, utolsó kérdés: Mi a teljes neved?
- Rebeca Zoe Jones. De nem szeretem, ha Zoenak vagy Rebecának hívnak. A Beckyt szeretem.
- Értem.
- És neked mi a teljes neved?
- William Joshua Norman. A Joshuát és a Williamet nagyon nem szeretem. A Josht elviselem, de nem mindenkitől. Amit szeretek az a Will.
- Tőlem elviselnéd? - bukott ki belőlem. Mikor rájöttem, hogy mit is kérdeztem, lehajtottam a fejemet.
- Valószínűleg igen. - mondat halkan.
Felnéztem rá, és az arca nagyon komolynak látszott. Elpirultam, Will pedig elmosolyodott.
- Ilyen vicces vagyok?
- Nem - mondta és elfordított a ház felé. Matt az ablaknál állt és integetett. Összehúzott szemmel néztem bátyámra, aki erre felnevetett és úgy csinált, mintha valakit puszilgatna. Mérgesen néztem rá és azt tátogtam neki, hogy: "Ezt még megbánod, de nagyon!". Közben hallottam Will angyali kuncogását a hátam mögül.
- Bocs, most mennem kell kinyírni a bátyámat.
- Semmi baj. Engem is várnak már.
- Később még "beszélünk"?
- Igen, de jobb, ha megyünk. Szia.
- Szia. - mondtam és elindultam befelé.
Mikor bementem, hangosan bevágtam az ajtót.
- Csak nem mérges valaki? - kérdezte Matt mosolyogva.
- Te idióta! Még nem is ismered...
- Óóó, dehogynem!
- Mi? - kérdeztem értetlenül, mire felmutatta a füzetem.
- Te... ha egyszer elkaplak, akkor nagyon megbánod!
- Jajj, nyugi! Mióta csinálsz te ilyeneket? - rázta meg a füzetet.
- Őszintén?
- Igen.
- Amióta megismertem Willt. És azóta érzem, hogy én is lehetek fontos, vagy akár menő. Will nem látszat alapján ítél, és ahogy láttam rajta, nem igazán érdekelte, hogy ki mit gondolt rólam, mert nem követ másokat, hanem azt csinálja és gondolja, amit ő akar. Nem mások elmondása szerint ítél meg valakit, hanem aszerint, hogy ő milyennek látja. - a végére már szinte kiabáltam és egyre közelebb mentem Matthez, aki megdermedve, elkerekedett szemekkel nézett rám, kezében a füzetemmel. - És ezt most kérném vissza. - mondtam és kikaptam a kezéből a füzetet.
- Hú. Azta! Ez aztán nem volt semmi. Most még nem igazán értelek, de remélem, minél hamarabb elkövetkezik, hogy megértselek. Ja, és hogy csak tudd. Szerintem az a Will teljesen beléd zúgott. Ahogy te is belé.
Már nyitottam a számat, hogy tagadjam, de közbeszólt.
- Ne akard tagadni! Láttalak titeket, hogy néztek egymásra, már az első pillanattól kezdve. "Szerelem első látásra", mi? - mondat és elmosolyodott.
- Talán... - mondtam elpirulva.
- Na, menj fel! Lehet, hogy már vár.
Rámosolyogtam Mattre és egy puszit nyomtam az arcára, aztán felmentem az új szobámba. Rögtön elhúztam a függönyt, de Will még nem volt sehol...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése